Címlap Magunkról Vezetők Zaliczay Ágnes
Rendészeti Szakvizsga Központ
osztályvezető

Szakmai háttér:
Huszonhárom évi tanítás után váltottam és 1998-tól dolgozom a rendészet területén. Az oktatástól nem szakadtam el, mivel oktatásszervezéssel foglalkozom. Elvégeztem a rendőrszervezőt és közigazgatási szakvizsgát tettem.

Hitvallás:
„ A tanulás minden ember számára egy lehetőség.” Egy lehetőség, amivel él, kihasználja a benne rejlő értékeket, ugyanakkor alternatívát teremt, választást kínál, jobb teljesítményre ösztönöz. Vezetőként fontosnak tartom az igényes, elhivatott szakmai tevékenységet, a munkatársakkal a nyílt őszinte kétirányú kommunikációt. Ezek hiányában nem érhetőek el az elvárt eredmények, eredmények nélkül pedig nem valósulnak meg az ember számára fontosnak tartott erények. Így a hivatás szeretete, az együttműködésen, segítőkészségen alapuló munka, számomra nélkülözhetetlen fogalmak.
Mindezek mellett meghatározó elem a fejlődés, illetve az önfejlesztés, valamint az ezek iránti elkötelezettség is, amely arra ösztönöz, hogy jól alkalmazkodjunk környezetünk mindig megújuló szükségleteihez, elvárásaihoz.

Elérhetőség:
Városi telefon: (+36-1) 391 3554
BM telefon:38-770
Városi fax: (+36-1) 391 3513
BM fax: 38-713
E-mail: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

vissza

Események

A mai napon nincsen kiemelt esemény.

ÚJ Hszt.


RVV portál információ


RVV portál információ